Sümegi György (szerk.)Az 1920 és 1950 közti évtizedek egyik legjelentősebb erdélyi/romániai magyar képzőművésze Szolnay Sándor (1893-1950). Az első világháború széttagolta tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, amit több év elmélyült nagybányai stúdiummal (mestere: Thorma János) egészített ki. Szervező motorja volt a Barabás Miklós Céhnek (1929-től), festőiskolát tartott fönn Szervátiusz Jenővel, tanított a Magyar Művészeti Intézet közvetlen előzményének számító Józsa Béla Atheneum Képzőművészeti Szabadiskolájában, a kolozsvári Műcsarnok gondnokaként számos kiállítást szervezett (1943-tól). Saját sorsán, művészete elismertetésén, családja küzdelmes fönntartásán keresztül (több erdélyi városban éltek) mélyen ismerte kora társadalmi és művészeti valóságát, a legszínvonalasabb életművek közönségre, műgyűjtőkre, mecénásokra találásának nehézségeit. A legjobb kortársaival, magyar, román és szász művészekkel együtt szervezett kiállításokat, tanított és próbált föllépni a művészek

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: