A XVIII. századi magyarországi közköltészet sokáig volt elhanyagolt területe irodalomtörténet-írásunknak; kritikai kiadása 2000-től, a Régi Magyar Költők Tára XVIII. századi sorozatában indult meg. Ideje azonban megértenünk e műfajok és közlésformák szerepét az irodalom rendszerében, így nélkülözhetetlenné vált a téma alaposabb elméleti vizsgálata. A 2000-es évek reflexiói jelzik: az irodalomtudomány egyre több hasznát látja a populáris kultúra alaposabb megismerésének, amely fontos recepciótörténeti kérdéseket rejt. Vizsgálhatjuk-e úgy a közköltészetet, mint az önelvű irodalmi élet régies megfelelőjét, egy funkcionális-pragmatikus irodalmiságot? Úgy tűnik, az elittudat és az individualitáson túllépő közösségi szórakozás kettőssége, amely már a középkori vágáns költőket jellemezte, a későbbi korokban is fennmaradt. Mi több, írói programként szolgálhatott. A kötet áttekinti a XVII. századi előzmények továbbélését, majd néhány meghatározó XVIII. századi magyar költő portréfejezetei követ

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: