ANYAGBA ZÁRVA

Általában nehezen nyílok meg. Életem során gyakran játszottam tetszőleges vagy kényszerű szerepeket. Nem véletlenül vonzott a színház, a film, a nyilvánosság. Önbecsapásban éltem, elhittem, hogy amit eljátszok, az én vagyok. Gyengeségem, gyávaságom miatt nem néztem igazán magamba. És ha mégis, az többnyire valamilyen szer által befolyásolt állapotban történt. Ez volt az egyik, vagy talán az egyetlen menedékem. Persze láttam, hogy nem jó, amit csinálok. Nem csak a heroinról, hanem az elfedésről, a szerepjátszásról, a megfelelés-kényszerről, a látszat részvételről is beszélek. Idült bűntudatom lett, amit megint csak el kellett fedni valamivel, tehát ez ördögi körré vált. Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy megéltem a poklot. Ha visszagondolok az elvonásos testi fájdalmakra, akármennyire is szörnyűek, eltörpülnek a nyomorúság-érzések, lelki kínok mellett. Szerettek és nem tudtam viszontszeretni. Láttam embereket azért küzdeni, hogy engem boldoggá tegyenek és én minden eszközzel megakadál

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz Jó

Írja be az ellenőrző kódot: