ALKONYÚT

Az Alkonyút hetven számozott versébe jelzésszerűen belesűrítette Tamás Menyhért a maga teljes létélményének legfontosabb elemeit. A még gyermekkorában megtapasztalt „szórató szélbe szánt” bukovinai székelyek sorsátéppúgy megidézi, mint a legkülönfélébb emberi nyomorúságokat és örömöket. A számvetést végző költő a pusztulás tapasztalata közepette is erős. Nem adja meg magát, „hiszen elrendelései közt / kedvét keresi a szó”.Gyönyörű képei mutatják meg az őszbe, elmúlásba forduló életidőt.Fájdalommal, de higgadt tárgyilagossággal és filozófiai érzékenységgel néz szembe a maga feladatát végző idővel. Bár szenvedője a romlásnak, ezer úton-módon akar tovább cselekedni. Szembenéz a pusztulássalis, de a téltől is azt kívánja, hogy legyen „tiszta tél”. Az időtől pedig azt, hogy a „velem-idő; vé- / ges végemig velem- / idő maradjon” .A létezés értékének tanúsítása és szeretete nyilatkozik meg ezekben a versekben. Tamás Menyhért a létezés szépségét keresi saját bajainak sokasodása közben is. Tudj

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz Jó

Írja be az ellenőrző kódot: