-10%

KÉZIKÖNYV A PSZICHOLÓGUSI MUNKA TUDOMÁNYOS ALAPJAIHOZ I.
A Kézikönyv a pszichológusi munka tudományos alapjaihoz egy átfogó oktatási kiadványsorozat, amelynek első kötete a műhelymunkákról szól. Célja, hogy nyomon kövesse és közvetítse a tudományos olvasás és írás gyakorlatában bekövetkező változásokat.A pszichológushallgatók tanulmányaik során folyamatosan találkoznak tudományos szövegek olvasásával és írásával kapcsolatos elvárásokkal. Az alapképzésen két műhelymunkát kell készíteniük, az egyiket az államvizsgán meg is védik. Ezek a munkák jelentik az első olyan átfogó írásbeli teljesítményüket, amelyben számot kell adniuk tudományos ismereteik megértéséről, alkalmazásáról és tudásuk integrálásáról. A mesterszak lezárásakor pedig már egy nagyobb volumenű, önálló kutatásra épülő szakdolgozat megírása a követelmény. Ezáltal a tudományos szövegek olvasása és írása az egyéb kurzusok mellett is folyamatos kompetenciafejlesztést igényelnek a hallgatók részéről.Jelen kézikönyv a pszichológushallgatók magas színvonalú műhelymunkáinak megírásához járul hozzá, elősegítve a tudományos gondolkodásuk, valamint írásbeli kompetenciájuk fejlődését a képzés teljes időtartama alatt.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: