-10%

HATTYÚTÁNC 1–2
Fedra férjével, Bryannel Itáliába költözik, mert a cég, melynél mindketten dolgoznak, ott kínál a férfinak magasabb pozíciót. Az átállás nem zökkenőmentes, hiszen az amerikai és az olasz viselkedéskultúra és szokások nagyon eltérőek. Fedra szabadidejében táncórákra jár, ahol megismerkedik a sármos spanyol tánctanárral, Lorenzóval. Eleinte csak barátok, ám nem sokkal később kiderül, hogy a férfi érzései elmélyültek a nő iránt. Fedrát ez rosszul érinti, mert eközben egyik munkatársa kitartó, számára túl erőszakos közeledését is meg kell próbálnia elhárítani. Lorenzo és Lucas azonban igazi mediterrán széptevőként egyre közelebb jutnak a nő szívéhez, mígnem megtörténik, aminek nem lenne szabad, hiszen Fedra férjezett. Végül nem bírja tovább a nyomást, és megkéri férjét, hogy költözzenek haza Amerikába. Bryan beleegyezik, ám akkor még sejtelmük sincs arról, hogy Olaszország soha nem marad mögöttük… Mackenzie Miller forró, érzéki, kalandos, ugyanakkor drámai elemeket is felvillantó regénye egyszerre szól őszinte szeretetről, barátságról, kitartásról és kontinenseken átívelő szerelemről, oly zseniálisan összeszőve a szálakat, hogy a szórakoztatás mellett mélyen el is gondolkodtatja az olvasót.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: