-15%

KLÍMA ÉS TÁRSADALOM EURÓPÁBAN. AZ UTOLSÓ EZER ÉV
Christian Pfister és Heinz Wanner könyve az európai klímatörténeti kutatás legfontosabb összefoglaló munkája. Abban, hogy a két svájci szerzőnek sikerült a korábbi fontos részeredményeket meghaladva a szakmai közvélemény és az érdeklődő olvasók számára egyaránt értékes kézikönyvet készítenie, meghatározó szerepe volt a két szerző párhuzamos életrajzának. Pfister 1944-ben, Wanner 1945-ben született. Egy időben voltak a Berni Egyetem hallgatói, és tanulmányaik és kutatásaik során a földrajz jelentette a közös metszetet. Pfister inkább történésznek vallja magát, Wanner pedig meteorológusnak. Mindkét szerző szakmai pályájának a betetőzése ez a kézikönyv, amely mögött több évtizedes közös kutatómunka áll. A könyv legfontosabb érdeme állításainak a megbízhatósága és megalapozottsága. A szerzők az 1990-es évek eleje óta építik Európa legnagyobb klímatörténeti adatbázisát (Euro-Climhist), amelyben a kontinens majd minden régiójából hozzáférhetők az európai klímatörténészek generációi által összegyűjtött éghajlattörténeti források. Pfister és Wanner könyvében minden állítás mögött ott sorakoznak a hivatkozott források, amelyek alapján a szerzők képesek voltak megrajzolni az európai klímatörténet ívét az érett középkortól a közeli jövőig. Reméljük, a vizsgált ezer év nem az utolsó lesz Európa történetében – mindazonáltal ha értő módon olvassuk ezt a könyvet, bizonyosan javulnak az esélyeink.*A könyv magyar fordítása a német és az angol kiadást követően jelenik meg, néhány hónappal a francia fordítás megjelenése előtt.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: