-10%

HETVENESEK TÁRSASÁGA 1954 (NAPKÚT-ÉVKÖNYV)
Krisztusi korukba lépve érték meg a rendszerváltozás közeledtét az e könyvben szereplésre meghívott jelességek, az 1954-es év magyar szülöttei. Valahogy olyképp tehát, mint sokuknak a szülei 1956-ot. Olyasvalamit érezhettek nyilván akkor, mint felnőtt fejjel majd ők éreznek. Hiszen „a nemzeti kultúra sosem volt olyan erős és összetartó, ha tetszik, konstans, mint a rendszerváltás előtti években”, ahogyan Fehér Viktor írja Timár Péter 1987-es, Moziklip című szkeccsfilmjét elemezve, amely (az Edda, a Bikini, az LGT, az Omega, Koncz Zsuzsa nélkül is!) 18 popzenei és újhullámos előadót összeboronálva állítja fel találó szövegeivel és snittjeivel a kihunyó szocializmus összképi látleletét.És bár a rokon 1954-es fészekaljakból kikelők előtt a rendszerváltással eladdig elképzelhetetlen tágassága nyílt meg a válaszutaknak, olyannyira, hogy két egyívású művész közül az egyik például az Őrségben rendezkedett be, a másik a palaui dzsungel szélén, kettejük kiérlelt credója is mégiscsak egybecseng: a napközbeni világot legnagyobb hülyeségei, az ego és a birtoklási vágy teszik tönkre. Gyermekkorukban sokuknak az autóbusz, utcai világítás, telefon csak álom volt. Még tudják, milyen volt internet nélkül élni, kályhával fűteni, lavórban mosdani.A Csoóri Sándor által „nomád nemzedéknek” nevezett generáció tagjait minden különbözőségük ellenére számos meghatározó jegy fűzi össze. Bevallott tökéletlenségük és határtalan tudásvágyuk, valamint az elszántság, hogy soha semmi sem késő. Vagy az, hogy ők azok, akiknek létfeladattá tehette életüket például a kisebbségi lét. Ők azok, akik keresték a menekülési útvonalakat, de dezertálni nem akartak. Akik örök életükre megismerhették egy pálca hajlíthatóságának szemléletes próbatételét. Akik keserves könnyhullatással is fölkapaszkodnak a világfára, és utána serpái lesznek másoknak a hazatérés kaptatóján. Akiknek fájni tud, hogy a világ nem egy. Akik tisztában vannak vele, hogy a fák csodálatos lények. Akárcsak az életvezető mesemondók, akik éle

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: