-10%

MYSTERY GAME - BŰNTÉNY A VÖLGYBEN (OLVASS ÉS NYOMOZZ!)
MEGFIGYELÉSMEMÓRIAMEGÉRZÉSPietro, Michele és Giulia, a három jóbarát nem is sejti, mennyi izgalmat tartogat számukra a közös nyaralás. Már az első nap szemtanúi lesznek egy bűncselekménynek, és addig-addig kíváncsiskodnak, mígnem nyakig belekeverednek a nyomozásba. De nem lesznek egyedül! Te is ott leszel velük! Olvasd nagyon figyelmesen a történetet. A memóriádra és a megérzéseidre támaszkodva oldjátok meg együtt a szövevényes rejtélyt!Olvass és nyomozz!„– Mi a csudát művelsz? – kérdezte suttogva Giulia.– Csak megyek, és megnézem, mi folyik ott.– Nem túl jó ötlet – figyelmeztette a lány határozottan.– Dehogynem. Lehet, hogy valakinek segítségre van szüksége. Gyertek már, gyáva nyulak, nézzük meg – mondta erre Pietro, és választ sem várva elindult a bokrok között.Giulia és Michele bizonytalanul néztek egymásra, de nem akarták magára hagyni Pietrót, így aztán utánamentek.Egy tisztásra érve nesztelenül lekuporodtak a bokrok mögé, és átkukucskáltak az ágak és a levelek között. Ám a szemük elé táruló látványtól még a vér is megfagyott az ereikben. Rémülten látták, hogy egy harmincas éveiben járó, vörös hajú, tetovált karú férfi fekszik a földön. Üveges tekintettel meredt a semmibe, szája néma segélykiáltásra tátva. Sötét esőköpenyt és fekete kesztyűt viselő, kapucnis alak hajolt föl酔

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: