-10%

MÉLYALKALMAZKODÁS
„Szükséges azt megérteni, hogy az emberek jó része nem áll készen a felismerésre… és talán soha nem is fog. Rejtély, hogy ki képes elviselni a valóság súlyát, és ki menekül előle úgy, mintha az élete múlna azon, hogy nem vesz róla tudomást. És valóban, az élete múlhat rajta.” (Catherine Ingram)2018-ban megjelent és nagy vihart kavart tanulmányában Jem Bendell professzor rámutatott arra, hogy a világ tudományos közösségének többsége azon az állásponton van, hogy jelenlegi gazdasági, társadalmi és politikai rendszereink kellően rugalmasak ahhoz, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a hatalmas kihívásokhoz, és így változatlanul fennmaradjanak. Jem Bendell megalkotta a „mélyalkalmazkodás” fogalmát, annak a gondolatkörnek a leírására, amely a fentiekkel ellentétben elfogadja, hogy természeti és humán rendszereink összeomlása egy valós lehetőség, már a mi életünk folyamán. A magyar nyelven is elérhető tanulmány azokat a személyes és közösségi vonásokat tárja fel, amelyek segítenek az esetleges társadalmi zavarokra és összeomlásra való felkészülésben, és a folyamattal való együttélésben.Ennek a tanulmánynak a folytatása és kiteljesedése ez a Jem Bendell és Rupert Read által szerkesztett könyv, amely megismerteti az olvasót a mélyalkalmazkodás filozófiájával. Ez az út egy lehetséges módja annak, hogy megértsük a minket körülvevő világ rendkívül összetett helyzetét, valamint segíthet abban, hogy az emberek újraértékeljék és megtalálják, ami valóban fontos az életükben, miközben az őket körülvevő társadalom szétesik saját katasztrófáinak súlya alatt.A fordító:STUMPF-BIRÓ BALÁZS, az éghajlatváltozás hatásait azonosító és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot fejlesztő Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. társalapítója. A mentális felkészülést fontosnak tartó Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom magyarországi képviselője, és a szemléletformálást segítő Betyáros Világ podcast alkotója, aki a Pannon Egyetem Környezettudományi Doktori Iskolájában a globá

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: