-10%

AZ ELÁTKOZOTT VÖLGY
A Vermont-i kisváros, New-Bethel, a környékbeli Salemhez hasonlóan egykori boszorkányper színhelye, ami a jelenére is rányomja a bélyegét. De mindig akadnak olyanok is, akik szembeszállnak a múlt béklyóival. Ilyenek például a nagynevű Brenham-fivérek: vakmerően nyúlnak hozzá a félelmetes hírű területhez – a Rhodefield-völgyhöz, amelyet a hiedelmek szerint átok sújt –, hogy a maguk hasznára fordítsák. Felparcellázás, majd építkezés veszi kezdetét a nyomasztó vidéken. De súlyos és érthetetlen tragédiák sorozata állja útját a terv teljes megvalósításának. A sors végül magyarázatot szolgál mindenre: a Gonosz szemelte ki magának a völgyet a tervei megvalósításához, és valójában néhány „bennfentesen” múlik, hogy ez így is marad-e…Michael Mansfield legújabb eposzában létező legendák keverednek a fantáziával. Az USA északkeleti államaiban hagyományos boszorkányhiedelmek valós hangulata jelenik meg ebben a regényben, a szerzőtől megszokott hitelességgel, hogy megborzongassa az arra vágyókat. A Gonosz felbukkanó alakja is valóságos személytől kölcsönzött, a végső megoldást hozóé pedig igazán „közismert” figura. A többi szereplő és a hely kitalált ugyan, de az író sikeresen feledteti ezt a Nagyérdeművel, miközben átokról és ítéletről, félelemről és összefogásról, szenvedésről és barátságról mesél regényében.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: