-10%

A JÓ ÉLET
\"A gyermekkorunk nem a sorsunk. A természetes adottságaink nem a sorsunk. A környék, ahol felnőttünk, nem a sorsunk. A kutatások mindezt világosan igazolják (…) Gyakori vélekedés, hogy amint felnőttünk, ennyi volt - életünk és életmódunk végleges és megváltoztathatatlan. A felnőttkori fejlődéssel kapcsolatos kutatások összességét szemügyre véve azonban azt találjuk, hogy ez így egyszerűen nem igaz. Lehetséges az érdemi változás.\"Mitől válik boldoggá az élet, mi teszi teljessé és értelmessé? Erre a kérdésre alighanem más választ adunk kamaszkorunkban, mint életünk derekán vagy éppen nyugdíjas éveinkben, ám mit mond erről a világ legnagyobb és leghosszabb boldogságkutatása?A felnőttkori fejlődést több száz résztvevő bevonásával vizsgáló kutatás, a The Harvard Study of Adult Development 1938-ban vette kezdetét, és mind a mai napig követi ugyanazon családok két-két generációjának az életét. A kötet szerzői olvasmányos stílusban tárják elénk az egyedülálló vállalkozás legfontosabb tanulságait, bepillantást engedve a résztvevők hétköznapiságukban is izgalmas élettörténeteibe.A kutatás tanúsága szerint életünket elsősorban társas kapcsolataink minősége határozza meg: minél erősebbek ezek a kapcsolataink, annál nagyobb a valószínűsége, hogy boldog és egészséges életet fogunk élni. A könyv legreménykeltőbb állítása pedig az, hogy mindig van remény a váltásra, sosem késő megerősíteni a meglévő kapcsolatainkat, illetve újakat építeni.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: