-10%

A KERESZTÉNY VALLÁS KÍNÁBAN
Már több mint fél évszázada a kereszténység súlypontja a déli féltekére került. Kína ebből a fordulatból kimaradni látszott. A Kínai Népköztársaság az 1970-es évek közepén bejelentette, hogy a vallás Kínában megszűnt. A Reform és nyitás politikája azonban 1979 után túlélő hívőket talált, s ettől kezdve a - főleg a \"protestáns\", azaz nem katolikus és nem ortodox - kereszténység hihetetlen fejlődésnek indult. A helyzet ugyanakkor szinte áttekinthetetlen. 1949-ben 1 millió protestáns volt Kínában; 2018-ban a protestánsok létszáma a hivatalos 38 millió és a 90 milliós becslés között van. Tartalmilag pedig az államilag létrehozott, \"felekezet utáni\", egységesített protestáns szervezeten belül sokféle irányzat létezik. Emellett ott él a nem hivatalos, föld alatti gyülekezetek és hálózatok hatalmas tömege.Chan Kim-kwong 1979-ben, a fordulóponton került kapcsolatba a túlélő keresztény közösségekkel, s attól kezdve negyven éven át személyesen követte a kibontakozást az összes tartományban és a közösségek sokaságában. Ugyanakkor rendet is teremt a káoszban. Feldolgozza az egyházak sorsát 1949-től napjainkig. Követi a valláspolitika változásait és az egyházak válaszait, különösen az idegenek által behozott kereszténység \"kínaivá tételére\" irányuló erőfeszítéseket, továbbá a hivatalos és az el nem ismert egyházak és közösségek kettősségének kialakulását. Bemutatja a \"bennszülött\" kínai egyházakat és a mai házi egyházakat. Elemzi városi és falusi vallásosság eltéréseit. E könyv első kézből származó információkat nyújt.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: