-10%

A PANDA
André Delacroix-t, a Paris Soir riporterét szerkesztősége Észak-Vietnamba küldi, hogy tudósítson a kínai-vietnámi határháborúról. A riporter a feladat végrehajtása során maga is újabb és újabb nagyhatalmi intrikák célpontjává válik. Feltehetően a főszereplő kalandjainak meghökkentő életszerűsége az egyik, a vezető hatalmak bűnös manipulációinak továbbra sem szűnő gyakorlata a másik ok, amiért Bokor Pál regénye, mely első kiadásban 75 ezer példányban kelt el, ma sem veszített aktualitásából. Háborús kalandregény, politikai krimi, helyszíni tudósítás – a hírügynökségi tudósító bűnügyi regényét nehéz lenne egy műfajba tuszkolni. Első megjelenésekor – a még „virágzó” szocializmusban – merész tárgyilagosságával okozott galibát. Nem véletlen, hogy az egymással vetélkedő hatalmak, köztük Kína és a Szovjetunió könyörtelenségét vagy éppen cinikus közönyét elfogulatlanul ábrázoló könyv megjelenése előtt a pártközpont tilalma miatt évekig pihent a kiadónál. Ám, amikor 1987-ben a moszkvai epizód kihagyásával és álnéven megjelentetett első kiadás végre a boltokba kerülhetett, átütő sikert aratott. A mostani kiadásban először olvasható az az epizód, melyből kiderül, hogyan fogadták a szocializmus fellegvárában a két szocialista \"testvérország\" egymás elleni különös háborújának hírét.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: