-10%

FORGÓSZÉLBEN-A BUDAPESTI ORTODOX ZSIDÓSÁG ÉS ISKOLÁI
Budapesten, az egykori Pest-Budán a 17. századtól kezdődően színes, sokrétű zsidó közösség jött létre sajátos szellemiséggel, szokásrendszerrel, életmóddal. Szükségessé vált a vallási nevelés mellett olyan polgári oktatás kialakítása is, ami lehetővé tette ennek a rétegnek a változó társadalomba való beilleszkedését és boldogulását. Ez indította a Budapesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség vezetőit arra, hogy 1873 és 1921 között több oktatási intézményt hozzanak létre a városban. Ezek az iskolák az 1949-ben bekövetkező államosításig sikeresen működtek. Számos kiváló embert neveltek a zsidóságnak, az országnak, sőt, az egykori diákokat szétkergető történelmi viharok következtében a világnak is - mind vallási, mind polgári téren. E könyv szerzője gyermekként a Polgári Fiúiskola diákja volt. Az egykori kisdiákok mára idős emberek - félő, hogy néhány év múlva az intézmény emléke a feledés homályába süllyed. Ha nagyon-nagyon kis számban is, de még élnek ennek a korszaknak a tanúi, még fe

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: