-10%

A FEKETE HATTYÚ - TÖRTÉNELMI REGÉNY A TATÁRDÚLÁS KORÁBÓL
Az izgalmas történelmi kalandregény az 1241–42-es tatárjárás korába repíti vissza az olvasót, mely az ismert események bemutatása mellett igyekszik feltárni azokat az okokat is, amelyek a tragikus végkifejlethez, a Magyar Királyság – szerencsére csak átmeneti – pusztulásához vezettek.Névtelen és ismert hősök próbálják, akár saját életük árán is, megállítani a „fekete áradatot”, a mongol inváziót, megmenteni – sajnos nem mindig sikerrel – a kisebb-nagyobb közösségeket. Közéjük tartozik a regény főhőse, a harcok során szegény falusi gyerekből királyi vitézzé emelkedő Nána, valamint legfőbb segítője, a mordvin származású Moksa, akinek népét a tatárok szolgasorba kényszerítették.Egy efféle vészhelyzetben természetesen összefogásra lenne szükség. De vajon mindenki a hazáját, a népét és az uralkodót védelmezi, vagy vannak, akik együttműködnek a megszállókkal? Akik kihasználva honfitársaik szorult helyzetét, saját vagyonukat és hatalmukat akarják növelni?Mindezekre a kérdésekre éppúgy választ kapunk a regényből, mint arra, hogy van-e köze a címben szereplő ritka madár megjelenésének a szörnyű eseményekhez… „Vannak jók, és vannak rosszak, de a legtöbben csak sodródnak az árral vagy a tömeggel – és sokszor csupán a véletlenen múlik, ki melyik oldalra kerül.Az azonban bizonyos, hogy a sötét erőket csak összetartással, barátsággal és szeretettel lehet legyőzni.”

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: