-10%

A CIGÁNYOKRÓL ÉS MAGYARORSZÁGI ZENÉJÜKRŐL
Egy XIX. századi botránykönyvet tart kezében az olvasó. Liszt Ferenc 1859-ben jelentette meg francia nyelvű könyvét a cigányzenéről, amely hatalmas felháborodást keltett Magyarországon. Liszt tanulmányában nem kevesebbet állított ugyanis, mint hogy a magyaroknak nincsen saját zenéjük. Amit a világ magyar zenének tart, valójában a cigányok muzsikája, amely régi, indiai eredetű, elveszett eposzuk töredékeit tartalmazza.A botrányt fokozta a könyv számos tárgyi tévedése, a hely- és nyelvismeret hiánya és persze a csalódás a nagy magyar hazafiként tisztelt zeneszerzőben. Ráadásul a neve alatt megjelent mű nagy része nem is Liszt Ferenc munkája, hanem akkori élettársáé, a rendkívül dagályos stílusban fogalmazó és sokszor elfogult Carolyne von Sayn Wittgenstein hercegnéé, aki még nála is kevesebbet tudott Magyarországról.A francia nyelvű eredetit először – és eddig utoljára – 1863-ban fordították le magyarra. Itt az ideje, hogy végre mai magyar nyelven elérhető legyen, és így a nagyközönség is megismerhesse ezt az erősen ellentmondásos, de fontos művet. Az új fordítást és a jegyzeteket a neves Liszt-kutató, Hamburger Klára készítette.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: