-10%

A CHILLONI FOGOLY - A TÖRTÉNELEM VESZEDELMEIRŐL
Az idén lenne százéves Kosáry Domokos (1913–2007), a Magyar Tudományos Akadémia néhai elnöke (1900–1996). A chilloni fogoly című, könyvritkaságnak számító börtönnaplójának és A történelem veszedelmei című kötetben (Magvető, 1987) megjelent, néhány ma is időszerű tanulmányának újrakiadásával rója le tiszteletét előtte, emlékezésül, az általa 1992-ben életre hívott Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. A kötet megrendítő példája annak, hogyan épített ki magának a börtönben \"belső erődvonalat\" a nemzetközileg elismert, ám itthon 1949-től a szakmából hosszú időre kiszorított történész – a történelemre \"meg nem sértődve\", meggyőződését soha fel nem adva. Ars poeticáját így fogalmazta meg: „A kutatót felelőssége és szakmai tisztessége nemcsak arra kötelezi, hogy bonyolult igazságokat elfogadjon, hanem arra is, hogy kritikai vizsgálat és viszonyítás nélkül, pusztán tekintélyi alapon ne fogadjon el Ťigazságokatť. Hogy ragaszkodjék az ellenőrzés, a meggyőződés, a meggyőzetés jogához. S ho

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: