-10%

90 NAP A SZCIENTOLÓGUSOK KÖZT
90 NAP A SZCIENTOLÓGUSOK KÖZT „Pénzközpontú”, „agymosó”, „a világtól elzárkózó”, tehát mindenképpen „gyanús szekta”. Sokan hallhattak már ilyen vagy ehhez hasonló megbélyegzéseket a Szcientológia Egyházzal összefüggésben említve. Talán Ön, Kedves Olvasó is alakított már ki ezek alapján magában egy nagyjából „egymondatos” ítéletet erről a Magyarországon ide s tova három évtizede jelenlévő és működő szervezetről. De mit is jelent az ő működésük? Milyen ideákat, elképzeléseket, víziókat, továbbá – állításuk szerint – élet-, és világjobbító gyakorlati célkitűzéseket takar a vallási tevékenységük? Erről eddig főként gyanús mendemondák, lejárató jellegű irodalmak és filmek juthattak csak el a köztudatba. Eddig. Ám most e könyv szerzői, Klenk-Sipos Rita és Szilvási Endre számára bepillantást engedtek a színfalak mögé a hazai Szcientológia Egyház vezető képviselői. Túlzás nélkül állítható, hogy a szerzők korábban nem látott mélységekig nyújtanak betekintést az olvasók számára a szcientológia mindennapjaiba, gyakorlati tevékenységeibe és világnézetébe. Talán a sajtó, a média részéről az elmúlt esztendőkben tapasztaltak miatt is, hosszas egyeztetés után kapott végül bizalmat a riporterpáros, hogy a végére járhassanak a – szcientológusok szerint alaptalanul – hozzájuk kapcsolt különféle megítéléseknek, negatív felhangoknak, rájuk aggatott vaskos előítéleteknek és a falakon belül szigorúan őrzöttnek tűnő „titkoknak”. A szerzőpáros, ahogy korábbi közös műveikben tették (90 NAP A MENTŐK KÖZT; 90 NAP A RENDŐRÖK KÖZT; és a Klenk-Sipos Rita által írott 90 NAP A KATASZTRÓFAVÉDELEMNÉL A TŰZOLTÓK KÖZT) most is egy olyan, a laikusok számára szinte teljesen ismeretlen világba kalauzolja el az olvasókat, ami a korábbi „kéklámpás” szervekhez hasonlóan nem kevés talányt, izgalmat és meglepetést rejt. E riportkönyv nem csak a hazai egyházzal s annak működésével foglalkozik, hanem egy átfogó nemzetközi képet is ad a szcientológiáról, annak struktúrájáról és legfőbb mozgatóiról. Megismerhetik

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: