-10%

A RADARKÉPERNYŐN KÍVÜL
A kései éveiben J. C. Penney-t megkérdezték a látásáról. Azt válaszolta: „A szemeim manapság már nem a legjobbak, de a vízióm sosem volt tisztább.” Ez tiszta képet ad a valaha élt egyik legnagyobb kereskedő sikertitkáról: a képessége, hogy mentálisan lássa a dolgokat, akkor is, amikor a fizikai szemei már képtelenek voltak látni. Ez az esszenciája az álmaid megjelenésének az életedben, amit sokan úgy említenek, hogy „a semmiből jelent meg”.A radarképernyőn kívül ennek az alapelvnek a mélységeit vizsgálja. Doy Boyer, Jeffrey Levine és Dósa Szilárd felfedezik az Univerzum törvényeinek útját, és megadják a protokollt, hogy igazából hogyan is működik az élet, hogy meghozza nekünk a vágyott dolgokat. Ebben a kiemelkedő könyvben bizonyított, tudományos tényeket osztanak meg, saját élettapasztalatukkal együtt. Elbájolnak, inspirálnak és motiválnak, amint megtanulod a lépéseket, melyeket megtehetsz, hogy fenntartsd a hitedet, míg a víziód valósággá válik. Sok ember feladja az álmait, mert egyszerűen képtelen kitalálni, hogyan tegye őket megtörténtté. Keveset tudnak arról, hogy igazából sosem lettünk arra tervezve, hogy kitaláljuk a „hogyant”; csak azt kell eldöntenünk, hogy „mit” álmodunk magunknak. Ha egyszer felfedeztük, hogy mit akarunk, és azt a szándékot a határozott döntésünkkel mozgásba lendítjük, az Univerzum varázslatos módon munkához lát, hogy elhozza nekünk az álmainkat. Habár meg kell, hogy értsük, hogy az Univerzum módszerei messze meghaladják a véges elménket, és az álmainkat olyan helyekről tölti be, melyeket a fizikai érzékeink nem képesek észlelni; olyan helyekről, melyek teljesen a radarképernyőnkön kívül vannak.A hit az a képességünk, hogy lássuk a láthatatlant, vagyis meg tudjuk tenni azt, amit mások a lehetetlennek hívnak!

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: