-10%

A MAGYAR ROMANTIKA IKERCSILLAGAI
Ez a könyv kézenfekvő, de mind ez idáig ki nem aknázott ötletre épül: egymás tükrében próbálja meg értelmezni az 1840-es évek két legnagyobb magyar irodalmi tehetségének, Jókai Mórnak és Petőfi Sándornak az életművét. A két jelentős kortárs, az egy ideig egymással is szoros barátságot ápoló Petőfi Sándor és Jókai Mór munkássága ugyanis számos módon kapcsolódott össze. Egykorúan pedig nemcsak egymást erősítő jelenségek voltak a korszak olvasói számára, hanem összetartozásukat ők maguk jelölték ki hangsúlyosan, egymást megszólító műveikkel, a másikról szóló nyilatkozataikkal és nem utolsósorban egymásra is építő poétikájukkal. Nyilvánvaló, jelzett módon éppúgy, mint lappangó, intertextuális utalások formájában.A jelen kötet monografikus igényű tanulmánygyűjtemény, amely a két író társadalmi státuszának módosulását és karrierstratégiáját egymás tükrében, azonos szempontrendszer alapján értelmezi, s ennek ismeretében próbálja meg a szépirodalmi művek kiválasztott csoportjának poétikai elem

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: