-10%

A KERESZTÉNY HIT FOGSÁGÁBAN
Az „Illúziók fogságában” című könyvemben a magyar történelemmel kapcsolatos néhány tévhitet igyekeztem eloszlatni. Most a Bibliát vettem górcső alá, tovább haladva azon az úton, melyet néhány felvilágosult pápa jelölt ki. XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinaton 1962. július 1-én tartott beszédében egy őszinte pillanatában azt találta mondani, hogy az Ószövetség az összelopkodott s átírt ókori hagyományoknak és a letűnt népek megmásított történelmének gyűjteménye.Erre ráerősített Ferenc pápa, amikor a Pápai Tudományos Akadémián 2014. októberében azt mondta, hogy az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, az Isten nem egy „varázsló, varázspálcával.” A pápa azt fejtegette, hogy az ősrobbanás nem áll szemben az isteni beavatkozással. Szerint a dolog valójában úgy történhetett, hogy az Isten beavatkozott az ősrobbanásba, de a továbbiakat rábízta az evolúcióra.Ha jól belegondolunk, akkor kiderül, hogy ezek az igen magas egyházi fórumról, a legautentikusabb helyről származó megnyila

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: