-10%

A HORTHY-KORSZAK SZÜRKE EMINENCIÁSA - KÁROLYI GYULA (1871–1947)
Károlyi Gyula az egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb arisztokrata nemzetség tagjaként látta meg a napvilágot 1871-ben. Karrierje a 20. század elején még sokban hasonlított számos mágnás kortársáéhoz, a későbbiekben azonban megadatott számára a lehetőség, hogy eljusson a politikusok által hőn áhított csúcsra: előbb 1919 nyarán, a szegedi ellenforradalmi kormány élén, majd 1931–1932-ben miniszterelnök lett. Mégsem elsősorban pozíciói révén vált a két világháború közötti magyar politikai élet egyik meghatározó személyiségévé. Az 1930-as évek közepétől már olyan befolyásos háttérpolitikusként tevékenykedett, aki keveset szerepel a nyilvánosság előtt, de részt vesz a fontosabb állami döntések előkészítésében, és véleményére kormányzati szinten rendre odafigyelnek. Mindennek szerves részét jelentette, hogy Horthy Miklós kormányzó szűkebb környezetéhez, kis létszámú belső bizalmas tanácsadói köréhez tartozott. Károlyi Gyula ezt a szerepét a változó politikai viszonyok közepette a korszak

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: