-10%

A HÁBORÚ FOGLYAI
Két igaz történet az első világháborúról. A főszereplők, Faltusz János és Nyírő István hegyeshalmi lakosok orosz fogságba kerültek. Mindketten megjárták a fogolytáborok poklát, de a bolsevik forradalmat követő polgárháború miatt sorsuk eltérően alakult. Faltusz János a Távol- Keletre került, ahol négy fogolytársával együtt besorozták a már szétvert fehér hadsereg egyik alakulatába. Úgy sikerült megmenekülniük, hogy egy kínai százados segítségével átkeltek a befagyott Bajkál-tavon, majd Vlagyivosztokon keresztül egy egy francia hajón tértek haza 1921-ben.Nyírő István és fogolytársa, Herlicska János viszont Frunze vörös seregének katonája lett. Az egység átkelt a Volgán, de az ott élő kalmükök a vörös különítményt megsemmisítették. Mivel a csata idején ők ketten nem tartózkodtak a táborban, csodával határos módon életben maradtak, és a lemenő napot követve gyalogoltak egészen a Fekete-tengerig, majd eljutottak Odesszába, ahol akkor még magyar csapatok állomásoztak.A két kisregény az igaz és emberközeli történetek feldolgozásával a száz éve véget ért Nagy Háború hőseinek állít emléket.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: