-15%

A KÖVETŐ JOG ALAPPROBLÉMÁI ÉS SZABÁLYOZÁSI KÉRDÉSEI
A követő jog a szerzői jog „új” jogintézménye, mindössze százéves történelemmel bír, azonban már ezen viszonylag rövid időszak alatt is meglehetősen ellentmondásossá vált. Noha nyilvánvalónak tűnik, hogy a művészek anyagi elismerésében és ezzel összefüggésben tágabb kulturális megfontolásból, de még a műkereskedelem piaci kudarcainak orvoslása szempontjából is vitathatatlan szerepe van a követő jognak, még ma sem alkalmazzák globálisan. A jogintézmény nagy előnye, hogy igen rugalmas, képes a változó környezethez alkalmazkodni, mind időben, mind földrajzilag, mind gazdasági szempontból. Ez az előnye pedig talán vitatott és sokoldalú természetéből adódik, éppen abból, amely jellemzőjét a leggyakrabban említik a hibájaként is.A kötet feltárja, hogy a szerzői jog rendszerében sokszor idegennek tekintett szigetet alkotó követő jog hogyan tud mégis illeszkedni a szerzői jog többé-kevésbé egységes szövetéhez. A követő jog előtt álló kihívás e tekintetben meglehetősen nagy, ugyanis nehéz megfelelni a rendkívül eltérő szerzői jogi rezsimeknek és egyúttal folyamatosan alkalmazkodni a gyorsan változó társadalmi és gazdasági igényekhez is. A követő jognak a szerzői jogban való elhelyezése, a jogintézmény határainak kijelölése szoros kapcsolatban áll a szerzői jog terjedelmének mindig aktuális és érzékeny kérdésével, egyensúlykeresésével.A munka egészére jellemző a közeli és a távoli perspektíva váltakozása: ahogyan egy kiállítás képei között sétálunk, néha közelebb lépve, hogy a festmény legapróbb részleteit is alaposan meg tudjuk figyelni, máskor pedig hátrébb lépve, hogy a kompozíció egésze áttekinthetővé váljon számunkra.A kötet célja, hogy a követő jog jogi, gazdasági és művészeti vonatkozásairól komplex áttekintést nyújtson. Ilyen ugyanis a hazai szakirodalomban ez idáig nem készült a témában. Nem öncélú azonban ez az utazás: a munka a követő jog globális kiteljesedésének, gyakorlati érvényesülésének módjait, bevált vagy fejlesztendő nemzeti megoldásait vizsgálja, és ezek

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: