-15%

KÉZIKÖNYV AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYONGAZDÁLKODÁSRÓL - 2. BŐVÍTETT KIADÁS
Az első kiadás megjelenése óta eltelt időszakban a jogrendszeren belül olyan jelentős változások – az új eljárásjogi kodifikáció, az önkormányzati szervezeti jog folyamatos változásai, a közszolgáltatások további államigazgatási felelősségbe történő átvétele, az önkormányzatok finanszírozásának átalakításai, a pénzügyi jog, a közbeszerzés, a vállalati menedzsmentszabályok átalakításai, az egyes ágazati változások, a joggyakorlat átalakulása, majd 2020-tól a Covid–19-pandémia miatti veszélyhelyzeti, 2022-től a háborús veszélyhelyzeti jogalkotás – történtek, amelyek korábban megnehezítették a kézikönyv aktualizálását.A bővülő ismeretanyagra figyelemmel a szerzői közösség most arra vállalkozott, hogy a felgyülemlett jelentős jogszabályi módosulásokat, továbbá a hazai és európai bírói gyakorlat átalakulását is átvezesse a munkán, s egy második, hatályosított és részben átdolgozott kiadást készítsen el.A közterületek használatával kapcsolatos vagyongazdálkodási kérdéseket bemutató, a lakás- és helyiségbérlet önkormányzati vagyongazdálkodási kérdéseivel foglalkozó, valamint az önkormányzati termőföldek vagyongazdálkodási kérdéseit elemző részek teljes megújulása mellett, a kötet szerzői – akik közigazgatási tapasztalattal rendelkező gyakorló ügyvédek, valamint az ELTE ÁJK és a Debreceni Egyetem ÁJK Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói – törekedtek a gyakorlatban felmerülő problémák bemutatására, valamint részletesen elemezték az egyes kérdésekkel kapcsolatos alkotmánybírósági és felsőbírósági döntéseket is, különös tekintettel a korlátozott precedensrendszer kiépítésére.A könyv jellegét tekintve továbbra is kézikönyv, azaz tudományos megalapozottságú, az elméleti kereteket, a hatályos szabályozást és gyakorlatot, a lehetséges és felmerült problémákat, a tipikus kérdéseket, valamint az azokra adott és adható válaszokat tekinti át. A szerzői közösség célja az volt, hogy a jelen kötet elkészítésével segítse az önkormányzatok vagyongazdálkodással foglalkozó közt

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: