-15%

SZEMENSZEDETT IRODALOMTÖRTÉNET
A legnagyobb vicckönyv című giga-viccgyűjtemény és számos szépírói munka szerzőjének új könyve sajátos – „ szemenszedett”, azaz nem igaz, ám kissé pimasz – irodalomtörténeti karcolatcsokor. Elbeszéléseiben a távolabbi és a közelmúlt jelentős íróit hozza emberközelbe fiktív, ironikus, de a környezetet, kort, életrajzot illetően teljesen hiteles történetekben. Amikor az író internetes oldalára föltette az egyik írást, ezt az üzenetet kapta: „A Juhász Gyula-karcolatot tananyagként használom. Berlini diákjaim imádják. Köszönöm a kellemes perceket!” A szerző meggyőződése is ez: furcsa, humoros vagy gyakran iróniával tálalt írói magánélet-persziflázsai, fricskái kíváncsivá tehetik az olvasót, segíthetik megszerettetni a fiatalokkal, felnőttekkel és diákokkal a magyar irodalmat.A karikatúrákkal illusztrált, szórakoztató kötetben szerepel egyebek között Ady Endre, Babits Mihály, Bródy Sándor, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Móra Ferenc, Vajda János, Vay (Sándor) Sarolta, Márai Sándor, Molnár Ferenc, Örkény István, Zelk Zoltán. Kóstoló„… A Wörthi tó különös ékesség ott a közelében. Persze nem magányosan. Senkije nem volt ott, uram? Akivel az élmények megoszthatóak…? - Az az igazság, uram, hogy börtönben voltam. Ott nem osztható meg semmi senkivel. - Bocsásson meg, nem akartam megbolygatni a múltját. - Bolygatni? Ugyan, kérem. Nem vagyok érzékeny. Ami volt, elmúlt. - Hmmm… És most itt él Fiumében? - Igen. Kávéban utazom. - Az mit jelent? - Vásárolok nagy tételben a gyarmatokról, és Budapestre szállíttatom, ott fogom eladni. Szóval a Wörthi-tó… Na, annak köszönhetem a börtönt. - ??? - Megismerkedtem ott egy lánnyal. Marie-nak hívták, az erdőfelügyelő lánya volt. Csúnya kis vöröske. De jó parti. Belém szeretett. - Magába? Mosolygok. Mit szeretett magán? - Mindig tudtam a nőkkel bánni. Szerelmetes szép szavakat suttogni a cimpájuk mögé, s egy lehelettel érzékeltetni a testi közelséget. Hogy beleborzongjanak, hogy vágyak ébredjenek be

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: