A kötet arra kíván válaszolni, hogy ez a nagy tapasztalatokkal rendelkező és ezer szállal a szigetország politikai világához kötődő, 2006-ban centenáriumára emlékezett párt kormányai az elmúlt hat évtized során milyen teljesítményt tudhattak magukénak, ez mennyiben tükrözte a párt szociáldemokrata értékrendjét és milyen hatással volt a társadalomra1945, majd 2005 olyan fordulatai a brit Munkáspárt történetének, amelyek nagy hatással voltak és vannak nem csak a brit társadalomra és politikára, de más országok kormányzati politikájára is. A II. világháború után a Munkáspárt által végrehajtott reformok átrajzolták a brit társadalom belső viszonyait, és sok tekintetben életre keltették nemcsak a munkásmozgalom eszméit, hanem milliók törekvéseit. Nem véletlen, hogy a brit közvélemény a mai napig megbecsüli ezeket az értékeket. 2005-ben az Új Munkáspárt már harmadik győzelmét aratta és harmadik kormányzási ciklusát kezdhette el, tehát joggal állítható, hogy „ a kormányzás természetes pártja” lett (ez a cím sokáig a tory-párt privilégiuma volt), amely mind politikai, kormányzási, mind gazdasági tekintetben a közvélemény által elismert hozzáértéssel és szakértelemmel, kompetenciával rendelkezik.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: