-15%

AZ INTELLEKTUALITÁS VEZÉREI-VITÁK AZ IRODALMI AUTONÓMIÁRÓL A NYUGATBAN ÉS A NYU
A kötet az első világháborút megelőző rövid, konjunkturális időszakban jelentkező új értelmiségi szerepminta és feladatkör keletkezését vizsgálja. Ezt megelőzően jelent meg a művészetek, az irodalom, a tudomány valamint a politika viszonyában új helyzetet teremtő értelmiségiek csoportja, akik szellemi tőkéjükre hivatkozva a hatalom intézményeivel szembeni távolságtartástszorgalmazták, és kiálltak a művészeti és tudományos szabadság, illetve autonómia mellett. A szerző a művészeti szabadság és autonómia kérdésével öszszefüggő erkölcsi dilemmákat is elemzi, amelyek a ráció, az igazság vagy az igazságosság nevében fogalmazódtak meg aközügyekbe való beleszólás jogával kapcsolatban. Ehhez a Nyugatban megjelent véleményeken, vitákon kívül az irodalomnak és a művészeteknek szintén nagy jelentőséget tulajdonító más folyóiratok, helyenként napilapok szövegeit is vizsgálja. A szerző meggyőzően érvel amellett,hogy a folyóiratok a bennük megjelenő nyelvezet, érvek, vélemények, illetve a köréjük szövődő értelmiségi társadalom révén az értelmiségtörténetet-írás kiváló forrásai és egyben tárgyai: az első világháborút megelőző években elindult folyóiratok vizsgálata rávilágít az eszmék és atársadalmi kontextus közötti kapcsolatra, és segít lemérni az értelmiségi gyakorlatok hatását a vizsgált időszakban.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: