-15%

OTTHONOSSÁG ÉS IDEGENSÉG - 20 ÉV UTÁN -
A határon túli magyarok problémája és a nemzet mibenléte fontos mozgósító szerepet játszott a rendszerváltás folyamatában az első demokratikus választásokat követően pedig – úgy tűnt – csak nőtt a jelentősége. Az elkövetkező években a kérdés heves vitákat generált, pártoknak és szervezeteknek kínált lehetőséget arra, hogy feltűnjenek a közéletben és megkülönböztessék magukat másoktól. A könyv távolinak látszó dolgok kavalkádjában próbál rendet teremteni. Bemutatja, miként fonódtak össze történelem és nemzet, a rendszerváltás és az európai integráció eseményei a magyar nemzeti közösség megteremtését célzó identitáspolitikában. Miként hirdettek új történelmet a politikai pártok, miként próbálták kitágítani vagy éppen leszűkíteni a nemzet határait, miként vezetett mindez a „köztársaság” és a „nemzet” eszméjének összecsapásához.Az elmúlt húsz év identitáspolitikai kísérleteit egyszerre jellemezte a ragaszkodás a különböző nemzetfelfogásokhoz, a küzdelem képzete, a nemzetet megváltó nagy tett iránti vágy és mindezek hatása a közösség tagjaira, azokra, akiknek közben magukra és közösségükre kellett volna ismerniük a közös identitásban. A könyv üzenete, hogy a nagy közösség, a nemzet mi vagyunk, együtt és külön-külön is, és csak rajtunk múlik, hogy otthon legyünk benne. Egry Gábor, történész, a Politikatörténeti Intézet munkatársa, a Múltunk felelős szerkesztője, kutatási területe a kisebbségi kérdés és az identitáspolitika.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: