-15%

MAGYARORSZÁG FÜGGŐ FEJLŐDÉSE
A könyv a magyar rendszerváltás örökségét értelmezi újra a világtörténelmi folyamatok részeként. A célja, hogy visszahelyezze a gazdasági és politikai eseményeket a globális és történeti összefüggések közé, vagyis hogy megmutassa, hogy a hazai események a világrendszer fejlődésének szerves részeként alakultak, de egyben formálták is a világtörténelmi folyamatokat. A globális elemzés a hosszú huszadik századot jellemző monopoltőkés hegemónia keletkezésével, nemzetköziesedésével majd válságával kezdődik. Ennek a folyamatnak a körülményei határozták meg a háború utáni világgazdasági integrációt, és azon keresztül az államszocialista kelet-európai országok visszailleszkedését a nemzetközi munkamegosztásba. Ennek keretében alakult ki Magyarországon az 1960-as évekre jellemző „hídmodell”, ami a külkereskedelmi szakosodás mellett a kádári kompromisszum belső társadalmi egyensúlyára épült. A rendszerváltáskori tulajdonreform körülményeit e hídmodell válsága határozta meg: míg a privatizációva

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: