-15%

A TÚLÉLÉS TITKA III. - SZEMTŐL SZEMBEN A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGGYEL
Szemtől szembe a magyar egészségüggyel: A legszomorúbb és egyben a legsokatmondóbb könyv, amely hazatérésük utáni igen produktív évek legfigyelemreméltóbb eseményeit tárja elénk. Izgalmas történetek egész sora követi egymást, amikor is 2004 tavaszán - derült égből -, villámcsapásként csap le rájuk a Sors keze egy iszkémiás sztrók képében, amelynek során az írónak lebénul a jobb oldala, a keze és lába, majd amikor emberfeletti erővel ebből is kimászik, akkor immár harmadszor, támadásba lendül a régi ellenség, a rák! - De nem bénítja meg betegsége, mindvégig hisz a gyógyulásában, de sajnos olyan orvosok kezébe kerül, akik sem az életmódját, sem a hitét, sem a tudását, sem a törekvéseit nem méltányolják, sőt mondhatni, semmibe veszik, és minden ezirányú igyekezetét lenézik. Ennek ellenére, nem esik pánikba, nem fordít hátat az életnek, és miközben élet-halál harcát vívja, leírja ennek a gyötrelmes időszaknak megrázó történetét. Halálát, nem a rák, hanem egy műtéti beavatkozás után, pár nappal később fellépő vérmérgezés okozza. Imádott feleségén, Zsuzsán keresztül, egy másik dimenzióból üzeni mindnyájunknak: Ne féljünk, mert nincs halál! -Minden úgy igaz, ahogy a könyveiben le van írva! - Itt bezáródik egy kapu, és odaát kinyílik egy másik! -A könyv tragikus utolsó fejezetét a szerző felesége írta meg.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: