-15%

TŰZBEN ÉGŐ NEMZEDÉK - STEEL ORANGE - CD -
Karrierjének új korszakához érkezett a Steel Orange. Első nagylemezük újságmellékletként rockzenekedvelők ezrei számára lett elérhető, így nevüket pillanatok alatt megtanulta a rádióbarát muzsikát szerető közönség. Debütáló korongjuk megjelenését követően koncertek hosszú során át bizonyította a Steel Orange, hogy méltó a rajongók által szeretetből rájuk ragasztott „XXI. századi Bikini” jelzőre. Első lemezükhöz képest a zenekar hangzásvilága némiképp megváltozott. Köszönhető ez egyrészt a Machine Mouseból érkezett két új zenésznek (Sturm János és Ragadics Csaba), továbbá Dandó Zoltánnak, aki ugyancsak a már említett zenekarból lehet ismerős. Zoli hangszerelési és produceri feladatokat látott el a felvételek során, de kivette a részét a dalszerzésből is. Munkájának köszönhetően dallamosabb lett a zene, a refrének kidolgozottabbak, és slágeresebbek lettek. Helyet kapott a lemezen bónuszként a Karacs Miklós által létrehozott Csomópont tehettséggondozó program dala is, melyen a fiatalokon

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: