Kötetünk szerzői a magyar história – korai történelmünk néhány meghatározó mozzanatától és szimbólumától a „rózsadombi paktum” meséjéig – tizennégy mítoszát vizsgálják meg, és ütköztetik őket az ezekről való bizonyított tudásunkkal, végigpásztázva múltunk jó néhány kardinális eseményén, történéssorán, sorsfordulóján, személyiségképén. Lucian Boia szerint nem lehet cél a történelmi mitológia lerombolása. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem tartjuk fenn magunknak a jogot, hogy jelezzük: manapság milyen mesterséges módon táplálnak, sőt duzzasztanak fel egyes történeti és politikai mitológiákat, amelyekkel szorgalmazóik kirakat-patriotizmusa ellenére is csak azt érhetjük el, hogy még inkább eltávolítsanak bennünket attól, amit különben a nagy többség óhajt vagy legalábbis hangoztat […] Az önkényuralmat hirdető és idegengyűlöletet hordozó nacionalista mítoszok nem a legjobb kísérők ezen az úton. Ámde, ismételjük, szó sem lehet arról, hogy a mítoszokat leromboljuk. […] Minden nemzetnek megvan a maga történeti mitológiája. Semmi sem világít rá jobban a jelenre és a jövendő felé vezető választott utakra, mint az a mód, ahogyan a társadalom magáénak vállalja múltját.”

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: