-15%

ERDÉLY VÉDŐSZENTJE - A SZENT LÁSZLÓRÓL SZÓLÓ MONDÁK TÍPUS- ÉS MOTÍVUMINDEXE
A Szent László-mondakör egyike a magyar folklór tipológiailag leginkább gazdag narratív hagyományköreinek. A nevezetes történeti hősök sorában mindössze Mátyás király alakja körül létrejött narratív tradíció nagyobb és kiterjedtebb. E hagyománykör sokszínűségét jelzi, hogy honfoglalás előtti folklórmotívumok éppúgy részét képezik, mint a 20. századi keletkezésű népköltészeti szövegek, és különösen nagy számban olyan folklórhagyományok, melyek helyi mondaként egy-egy konkrét helyhez – forráshoz, fához, sziklához, hegyhasadékhoz stb. – fűződnek. Lényegében e nagyfokú lokalizáltság segítette a vonatkozó hagyományok több évszázados fennmaradását is a legtöbb esetben. Nem utolsó sorban pedig azok rendkívüli virulenciáját a szájhagyományozó népi műveltségben. A középkori forrásokból kiolvasható, hogy a Szent László alakja körül kialakult narratív tradíció már a kultusz első századaiban mondakörré szerveződött. A Szent László-mondakör egyike ama csekély számú epikus folklórhagyománynak, amelynek egyes elemei szinte egyidősek a magyarság Kárpát-medencei jelenlétével, és amely számos szegmensében dokumentálhatóan több száz éve kontinuus. Noha a hagyománykört át- meg átszövik a különféle internacionális motívumok és hagiográfiai toposzok, összességében olyan etnikus specifikum, akárcsak ikonográfiai tekintetben a Szent László-legenda falképciklusa. Szent László kultusza, népi tisztelete – úgy is mint Erdély védőszentjéé – a rendelkezésre álló adatok szerint különösen intenzív volt a középkorban Bihar megyében és a Királyhágón túli területeken. Nagyváradi sírhelye olyan európai hírű búcsújáró helynek számított, ahová még uralkodók is elzarándokoltak, illetve oda temetkeztek, és a váradi kultuszhely kisugárzásaként lokális búcsújáróhelyek Erdély földjén is kialakultak (például Torda vidékén és a Sajó völgyében). Erdély nagy részének protestánssá válásával az egyházi tisztelet helyébe mindinkább a már addig is széleskörűen elterjedt folklórhagyományok léptek, a szent k

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: