-15%

KÉPES ZSIDÓ BIBLIA GYEREKEKNEK
A Képes zsidó Biblia gyerekeknek a zsidó hagyomány legfontosabb történeteit hitelesen, ugyanakkor gyerekek számára is könnyen olvasható nyelven teszi hozzáférhetővé.*Miért éppen egy adott fa gyümölcsét tiltotta meg Ádámnak és Évának Isten?*Miért kímélte meg Isten éppen Noét és családját, illetve az állatokat?*Miért kéri Isten Ábrahámtól, hogy áldozza fel a fiát?*Arra bíztatunk minden gyereket, hogy gondolkodjon el ezekről a történetekről, és bátran tegyen fel kérdéseket.*A könyv alkotói, Laaren Brown és Lenny Hort számos gyerekkönyv szerzői és a zsidó hagyomány szakavatott ismerői, tudósokkal folytatott konzultáció után állították össze a szöveget, méghozzá úgy, hogy a régi történetek mai életünk megváltozott körülményei között is érvényes tanulsággal és bölcsességgel szolgálhassanak gyerekeink számára.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: