-15%

ZÚGÓ NYILAK
\"A Zúgó nyilak az elmúlt fél évszázad legértékesebb magyar történelmi regényeinek egyike, amelynek újrafelfedezése irodalomtörténeti jelentőségű. A tragikusan rövid életű Karczag György remekműve Gárdonyi regényével, az Egri csillagokkal egyenértékű alkotás.A regény cselekménye Magyarország történelmének egyik tragikus időszakában játszódik, főhőse – Ákos nembéli Ákos fia Ernye – a történelmi forrásokban is szereplő, valóságos személy. Ernye, mint királyi szolgálattevő már fiatalon II. Endre szolgálatába kerül, és nagy szolgálatokat tesz IV. Bélának is. Ott harcol a tatárok ellen vonuló seregben, súlyos sebbel mentik ki a muhi csatából. Ekkor már nagy tekintélyű emberré válik, minden lehetősége megvan rá, hogy hatalomra jusson a koldussá lett király ellenében, de nem szédíti meg a hatalomvágy, hű marad országa érdekeihez és törvényes királyához.A lebilincselő csatajelenetek által a magyar történelem izgalmas fejezetébe kaphatunk bepillantást, elsősorban azokra a momentumokra fókuszálva, amikor az ország megmaradása volt a tét. A regény egy hányattatott sorsú, érdekes egyéniségű ember életén keresztül rajzol megdöbbentően valósághű képet Árpád-kori történelmünk egyik legfontosabb epizódjáról.A zúgó nyilakról az elmúlt évtizedekben az irodalomkritika nem beszélt, esztétikai értékét senki sem méltatta, a mű mégsem merült végleg a feledés homályába. A kötet most új köntösben kerül az olvasó kezébe, hogy lenyűgöző élménnyé váljon a mai nemzedék számára is. \"

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: