ISPOTÁLYOS KERESZTES LOVAGRENDEK AZ ÁRPÁD AZ ÁRPÁD-KORI MAGYARORSZÁGON

Az Árpád-korban a nomád időszakból fennmaradt családi-nemzetségi beteggondozó kötelezettségen túlmenően leginkább az egyház végzett ilyen jellegű tevékenységet szervezett keretek között. A betegek ápolásába a 1147 nyarától kezdődően egyes keresztes lovagrendek is bekapcsolódtak. A második keresztes háborúba induló hadak ugyanis ekkor vonultak át hazánkon. Közöttük számos templomos és johannita lovag is volt, akiket a király birtokadományokkal rendtartományok alapítására ösztönözött. Az adományokból a letelepített lovagrendek nem csak rendházakat, hanem esetenként ispotályokat, leprosoriumokat is létesítettek. A kizárólagosan, vagy kiegészítő jelleggel a betegek ápolását, gyógyítását célul kitűző lovagrendek közül hatot találunk, amelyek oklevelekkel bizonyíthatóan tartósan és nagy hatékonysággal voltak jelen a Magyar Királyságban az Árpád-korban: a Szent Lázár-, a Templomos-, a Szent János-, A Szent Antal-, a Szentélek-, valamint a magyar alapítású Szent István lovagrend. A könyv ezeke

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz Jó

Írja be az ellenőrző kódot: