-15%

KERÉKPÁRRAL ÉS GYALOG A FEKETE FÖLDRÉSZEN ÁT
Meseszerű tájakon, festői vízesések mellett, füstölgő vulkánok tövében, a végtelen területet birodalmuknak tudó vadállatok megszámlálhatatlan csapatai közt, sivatagi homokon át, az úttalan szavannákon, a trópusi esőerdő benőtt ösvényein keresztül vezető nyomon halad előre fáradhatatlanul egy magányos utazó. Időnként megáll, felállítja gépét, és fényképez; bejegyez valamit noteszébe, majd tovább indul: tolja szerény cókmókjával megrakodott, ütött-kopott kerékpárját. A férfi neve Kazimierz Nowak, ő a szerzője ennek a történetnek, amely mesék módjára tár fel előttünk egy térben és időben egyaránt távoli, csodás vidéket – Afrikát a 20. század harmincas éveiben.A Kerékpárral és gyalog a fekete földrészen keresztül című könyv jelentős népszerűségnek örvend Lengyelországban, jelenleg a nyolcadik kiadása kapható a boltokban. Igazi könyvcsemege – egy-egy utazás alkalmával remek kikapcsolódást kínál az érdeklődőknek!A Publikon Kiadó – a Lengyel Könyvintézet fordításokat ösztönző támogatásával, együttműködve a jogtulajdonos Sorus Kiadóval – magyarra fordította a művet és a magyar olvasóközönség számára is elérhetővé teszi e korszakos naplót, melynek fotói önmagukban páratlan kulturális értéket képviselnek.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: