-15%

HALLD MEG SZAVAIMAT ISTEN! - GRYLLUS DÁNIEL, GRYLLUS VILMOS, SEBESTYÉN MÁRTA-CD
Tizenöt évvel az első Zsoltáraink megírása után új énekeket írtunk. Az első Zsoltársorozat Tizenöt Zsoltár címmel 1997-ben jelent meg. A verseket a bibliai szövegek nyomán ezúttal is Sumonyi Zoltán írta, a dalokat Gryllus Dániel komponálta, kivéve a 104. Zsoltár dallamát, amit Sebestyén Mártának köszönhetünk.Az új sorozat tehát szellemiségében és az alkotók, előadók személyében is azonos az első zsoltáros cd-vel, Dallamai közt sok a népdalszerű, a magyar, zsidó, középkori és mai hangzású dallamok egymás mellett szerepelnek. Talán ebből is érződhet, hogy a zsoltárok több ezer éves, Istent megszólító sorai a mai ember érzésvilágát éppúgy tükrözik, mint a középkoriakét és az ókoriakét.\" - Gryllus DánielElőadják:Gryllus Dániel - ének, citera, furulyák, klarinétGryllus Vilmos - ének, gitár, csellóSebestyén Márta - énekKözreműködik:Sárközi Gergely - viola bastarda, szoprán gamba, psaltérium, gemshornok, szintetizátor, flamenco gitár, cembalo, orgona, lantokZsoldos Béla - ütőhangszerek1. A 9

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: