-15%

ORSZÁGHÓDÍTÓ SZABADKŐMŰVESSÉG
Az első világháború előtt minden jel arra mutatott, hogy a szabadkőművesek országbomlasztó tevékenységét siker koronázhatja, így ráerősítettek a kereszténység elleni küzdelemre, és még jobban fokozták a magyarországi etnikai feszültségeket, valamint hazánk nemzetközi lejáratását. Ezzel párhuzamosan a páholyokban elkezdődött formálódni az első szabadkőműves Károlyi-kormány és a későbbi Kun Béla-féle Tanácsköztársaság személyi állománya. Mindezeket a korabeli liberális magyar államvezetés tétlenül nézte, ami felbátorította az államellenes összeesküvőket.1913-ban a páholyok a törvényeket megszegve, Jászi Oszkár vezetésével pártot alapítottak és megkezdték azt az országhódító akciót, amelynek végső célja a keresztény magyar nemzetállam megszüntetése, és francia mintára, egy ateista államszervezet létrehozása volt.Raffay Ernő ebben a könyvében is kifejezetten szabadkőműves dokumentumokat vonultat fel. Olyan iratokat ismertet, melyekről egykori alkotóik azt hitték, hogy soha nem kerülnek napvilágra, s főleg nem az elemző történész nagyítója alá. Azért is fontos ezeknek a forrásoknak a megismerése, mert az utóbbi években mind a jobboldali, mind a baloldali médiában látványosan megszaporodtak azok a manipulatív vélemények, amelyek meghamisítják a szabadkőművesek szerepét azért, hogy elfedjék az emberek szeme elől az igazságot. A tények viszont magukért beszélnek.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: