-15%

RON MARCELL NAPLÓJA
A regény a főhős, Ron Marcell fiatalkori, majd harmincas éveit bemutató naplója. Marcell egy átlagos tinédzserként indul, aki a középiskolás évei végén nem találja helyét a világban. Aztán egyetemistaként berobban az éjszakai életbe, a bulik világába. Az alkohol kezdetben játéknak tűnik. Egy ügyes kis eszköz, amivel ki lehet párnázni a beilleszkedés rögös útját. Megoldás a magánéleti problémákra. Segítség az ismerkedésben, a kezdeti feszültség feloldásában. Párkapcsolat alatt már kiút az unalomból, a hétköznapok egyhangúságából. Harmincas évei elejére Marcell arra eszmél, hogy elhagyták, megszokott világa elment mellette. Egykori barátai, társai felnőttek körülötte. Kiábrándult, elhagyott, harmincon túli szingliként próbál visszakapaszkodni a szakadék mélyéről, és igyekszik megérteni férfiként a nők által agyonszajkózott ama bizonyos TŰZ mibenlétét. Azt, aminek a kihunyásáról annyit beszélnek.Ron naplója nem csak egy élet története, hanem a ’80-as években született generáció máig tartó párkapcsolati vívódásainak bemutatása történeteken keresztül, miközben sokat megtudunk egy szenvedélybeteg gondolkodásáról, válságairól, sikereiről és kudarcairól.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: