-15%

SZAPÁRY GYULA GRÓF, A SOKOLDALÚ POLITIKUS
„Szürke” – ez a kortársak és a történetírás által is használt kifejezésegyfajta állandó vagy inkább minősítő jelzőként tapadt Szapáry Gyulagrófra, a szakpolitikusra és államférfira. Hiába volt ott számos nagyjelentőségű kormányzati döntésnél, törvények előkészítésénél és azoknakaz országgyűlésen való keresztülvitelénél szakminiszterként, majdminiszterelnökként, ám azokat nem az ő személyéhez, nevéhez kapcsolták.Szapáryt egyszerre vezette a kötelességtudat és az ambíció az egyesületiéletben és a helyi vagy az országos politikában. Sikeres gazdálkodóvolt, részt vett kora nagy infrastrukturális fejlesztéseiben. Gazdaságitéren értette az új idők követelményeit, ám régi típusú politikusimagatartásán nem akart változtatni: nem kereste a népszerűséget. SzapáryGyula Magyarország kilencedik miniszterelnökeként, három különbözőminisztériumi tárca vezetőjeként állandó és fontos szereplője volt akiegyezés kori politikai életnek. Ennek ellenére néhány tanulmánytóleltekintve az életpályájával eddig nem foglalkozott részletesebben atörténettudomány. Ezt a hiányt igyekszik pótolni jelen biográfiaitematikájú kötetünk.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: