-15%

A MAGYAR KIRÁLYI CSENDŐRSÉG
Az A/5 méretű, mintegy 300 oldal terjedelmű könyvben — prekoncepciómentesen, az objektív történelemszemléleten nyugvó — testülettörténeti bemutatás valósul meg. A mű a tudományos közleményekkel szemben támasztott igényeknek megfelel. Az alkotás tartalmi elemei a tudományos fórumokat bejárták és ott megvédésre kerültek. Nyelvezete közérthető, szerkezeti felépítése logikus. Forrás- és szakirodalom-feldolgozása átfogó és pontos. A testület történetét három ízben dolgozták fel — nem számolva az egyes részidőszakokat, vagy részterületeket bemutató alkotásokat — először 1920-ban Preszly Lóránd, majd 1980-ban az emigrációban Rektor Béla és 2012-ben Parádi József.Az alkotás elején bemutatásra kerül a téma historiográfiája, majd kilenc fejezetben ismerkedhet meg az olvasó a testület tevékenységének főbb területeivel. Ezen felül külön fejezetben tárul az érdeklődők elé a testület előtörténete, illetve a szervezet megszűntetését követő időszak. A kötet korrekt jegyzetapparátust, forrás- és irodalomjegyzéket, 10 mellékletet, 21 jellemző csendőr tiszti életutat, valamint 48 — a testület életét bemutató — fényképet tartalmaz. A könyv címnegyedívét követően — színes kép formájában — a történelmi Magyarország közép címerét, valamint a testületi jelvényeket tartalmazza.A csendőrséget Magyarországon három ízben hozták létre és szűntették meg. Először a neoabszolutizmus hozta létre a császári csendőrséget 1849-ben, mivel a Habsburg hatalom kinyilvánította, hogy a rend fenntartása birodalmi ügy. A kiegyezéssel a császári csendőrséget — Erdély és Horvátország kivételével — megszűntették ugyan a Magyar Szent Korona alá tartozó területeken, azonban gyorsan kiderült, hogy a polgári rend fenntartása érdekében a testületre szükség van, ezért 1881-ben már magyar szervezetként ismét létrehozták a csendőrséget. A Magyar Királyi Csendőrséget a Tanácsköztársaság oszlatta fel, azonban a Tanácsköztársaság leverését követően a testületet harmadszor is újjászervezték. Legutoljára a szervezetet 1945-b

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: