-15%

KERESZTUTAK - VÁLOGATOTT ESSZÉK
Könyvem hat – látszólag nem egymáshoz kapcsolódó esszéje – bizonyos vonatkozásokban szervesen összefügg egymással. Mindegyikben az emberi Sors leglényegesebb magva: a „teremtményeknek” a Szeretet-Istenhez való viszonyulása tárul fel. Ezért került a könyv élére egy elméleti tanulmány Isten irántunk való kiapadhatatlan szeretetéről, amely mintegy megalapozza ösztönös sejtésünket arról, hogy Ő mindnyájunkat gyermekeinek tekint és valódi Atyaként törődik életünk alakulásával. Csak annyit vár ezért cserébe, hogy mi is csatlakozzunk a világ átalakításával kapcsolatos Szeretet-tervének megvalósításához. Ha eltávolodunk tőle (életünk középpontjától), akkor elidegenedünk embertársainktól, sőt önmagunktól is. De ha ezt felismerve visszalépünk a közös emberi világba, rátalálunk valódi küldetésünkre: magunk is az élő Szeretet közvetítőivé, fénysugárzókká válunk.Az itt bemutatott négy költői életmű mindegyike valamiképpen ennek a benső átalakulásnak a folyamatát tárja elénk. Német András verseskönyvsorozata mintegy 2500 évet (a Halak csillagkép korszakát) átfogva mutatja be az emberiség útját a görögség Apollón-kultuszától (Napisten) a kereszténység évszázadain átívelve a modern kor (jelenkorunk) lélekfejlődéséig (a Fény bensővé tételéig). Az Élet Szívében rejtező fény legyőzi a sötétséget, s fokozatosan áthatja azokat, akik nyitottak a befogadására.A másik három költő benső világa – „alanyi költők” lévén – szubjektívebb: az ember öneszmélésének folyamatát ismerhetjük meg műveikből. Mindhármukban ifjúkoruk óta lappangott a költővé válás vágya, de az élet mindennapos teendői, feladatai elfojtották bennük ilyen irányú karizmájukat. Idősödvén azonban mégis felfakadt lelkükben a Forrás. Cseke Jenő esetében egy súlyos autóbaleset indította el az életút átértékelésének folyamatát; ő mint a „tékozló fiú” visszatért az Atyai Házba (metanoia). Almásy Katinka egész életútja, létszemlélete a tradicionális vallásos kultúrában gyökerezik; ezért tudta az élet megpróbáltatásait kitartó türelem

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: