-15%

DZSIHÁD A DUNA-PARTON
Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül terrormerényleteket elkövetni. A terv végrehajtására két minden gyanú felett álló magyar fiatalembert szemelnek ki, akik korábban egy pillanatra sem kerültek a hatóságok látókörébe. A Szíriából Afganisztán keleti határvidékére átmenekített Iszlám Állam főhadiszállásán egy budapesti egyetemen tanult pszichiáter egyedülálló módszerével mindenre elszánt dzsihádistává képezi ki a két magyart. Az agymosott fiatalok előbb a pesti Duna-parton hajtanak végre halálos áldozatokat követelő gyilkos merényletet, majd egy repülőgépet térítenek el, hogy utasaikat kiszolgáltassák az Iszlám Államnak.Kulcsár István, az ismert rádióriporter, harmadik kalandregényével (a Mihail Kamjanyica néven írt Darabont és a Gyilkosság a Magyar Rádióban után) ismét meglepetést okoz és tabukat dönget. Súlyos mondanivalója ellenére is gördülékeny stílusú, olvasmányos, a humort sem nélkülöző könyve az első magyar mű, amelyből az olvasó elképzelést alkothat az iszlám fundamentalisták módszereiről. Ha úgy érzed, hogy a politikusok migránsokról és terroristákról szóló hablatyolásából semmit nem tudtál meg arról, kiktől és miért kell félteni Európát és Magyarországot, akkor ez a te könyved.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: