-15%

BAK IMRE: HELYZETEK. MŰVEK 2004-2022
A balatonfüredi Vaszary Galéria Bak Imre: Helyzetek – Művek 2004 – 2022 című kiállításának katalógusa. \"Ezt a szöveget Bak Imre Helyzetek. Művek 2004–2022 című kiállításának előkészítése során írtam. A kiállítás és a hozzá kapcsolódó katalógus koncepcióját a művésszel szorosan együttműködve készítettem, a tanulmányt szintén az ő jóváhagyása után véglegesítettem. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó szöveg, amit Bak Imre életében írok. A művész halála után írásom is átértelmeződött és átértékelődött. Úgy döntöttem, hogy a szöveget ennek ellenére is változatlanul, a művész által jóváhagyott formában közlöm, ám néhány személyes megjegyzést fűzök hozzá. Utolsó, novemberi műterem-látogatásomkor hosszan beszélgettem Bak Imrével a legújabb festmények között. Többször is említette, hogy le szeretné zárni az életművét, az elmúlt időszakban festett képeit is ennek tudatában alkotta meg. Ebben az összefüggésben más értelmet nyernek A csend változatainak földöntúli fényhatásai, átértelmeződik az éteri terek mindent kitöltő, feszültségteli csendje, a fehér árnyalatok lebegése, a vibráló szín-mezők és a törékeny, hegyes alakzatok megfogható-megfoghatatlan elíziuma.” – Fehér Dávid

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: