0%

JÁTSZVA GONDOLKODJUNK! - FOGLALKOZTATÓ KÖNYV  (2. JAVÍTOTT KIADÁS)
Ez a könyv szeretne segítséget nyújtani a gyerekek nyelvi fejlődéséhez a kezdetektől egészen a kisiskolás korig.Ötleteket adunk, hogy az együtt töltött idő minél több kreativitást, vidámságot, közösen megélt élményt jelentsen. Szeretnénk segítséget nyújtani azoknak is, akiknél a fejlődési folyamatok valamelyikében megtorpanást, vagy lassabb ütemet tapasztalnak akár szülők, akár a gyerekcsoportokkal foglalkozó felnőttek.Legfőbb célunk, hogy minden esetben játékosan, vidáman töltsék az időt együtt, felnőttek és gyerekek. Azok is, akiknek nincsenek nehézségeik, és azok is, akiknek nem mindig sikerül minden helyzetben jó megoldásokat találni.Itt nincsenek sikertelenül elvégzett feladatok. Viszont nagyon fontos, hogy a gyerekek szabadon és örömmel tudják kifejezni érzéseiket, gondolataikat, akár szóban, akár rajzok segítségével.A feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a középpontban a kreatív problémamegoldás, a fantázia és a kifejezőkészség álljon. Arra törekedtünk, hogy a gyerekek maximálisan kihasználhassák és bővíthessék készségeiket és képességeiket fejlődésüknek ebben a fontos időszakában.Beszélgessenek, játsszanak minél többet együtt, ennek a könyvnek a segítségével!

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: