-15%

MAKROÖKONÓMIA - GAZDASÁGPOLITIKA ÉS GYAKORLAT
Sohasem volt még izgalmasabb időszak a makroökonómia tanulására, tanítására. A 2007–2009-es világméretű pénzügyi válság reflektorfénybe állította a makroökonómiát, és világszerte arra sarkallta az oktatókat, hogy gondolják újra annak tanítását. Az eltelt két évtizedben jelentős szemléletváltás és hangsúlyváltás történt a makroökonómia tudományában, ennek megjelenítése az oktatásban a pénzügyi válság után még inkább szükségessé vált. A válság súlyosságát a legtöbb közgazdász az 1929–33-as világválságéhoz hasonlítja, nem hasonlíthatók össze ugyanakkor a gazdaságpolitika válságra adott válaszai. Frederic S. Mishkin tankönyve alaposan és érhetően mutatja be a kormányzatok rendelkezésére álló fiskális és monetáris eszközök előnyeit és korlátait. Meggyőződésünk, hogy a tankönyv sokat fog segíteni abban, hogy az ebből felkészülő hallgatók megtalálják a megfelelő válaszokat a munkájuk során felmerülő problémákra, akár a kormányzás, akár a vállalati szféra, akár a bankvilág területén helyezkednek majd el. Szükség is lesz a tudásukra, hiszen a könyv megjelenésekor éppen egy újabb, minden eddigitől eltérő válság kapujában állunk.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: