-15%

URADALMI PUSZTÁK A DUNÁNTÚL ÉSZAKI RÉSZÉN (1910-2020) - VIDÉKFÖLDRAJZI VIZSGÁLAT
Mikle György az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, a Földtudományi Doktori Iskolában szerzett PhD-fokozatot 2021-ben. Korábban a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének, jelenleg a HUN-REN Közgazdaság-és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa. Doktori értekezésére épülő kötetében a „puszták népére”, az uradalmi pusztákat a 20. század elejétől napjainkig forŹmáló folyamatokra és az ezek mögötti összefüggésekre összponŹtosít. A vidékföldrajzi munka a nemzetközi folyamatokba ágyazva értékeli a puszták évszázados átalakulását. A könyvŹből kiderül többek között, hogy mi történt a majorok épületálŹlományával (a kastélyokkal, magtárakkal, istállókkal és cselédházakkal) a második világháborút követően, kik és jellemzően mikor költöztek a pusztákra, illetve költöztek el onnan a 20. század közepétől kezdődően, mi volt az állami gazdasáŹgok és termelőszövetkezetek szerepe a pusztai folyamatok forŹmálásában, hogyan alakult a lakáshelyzet és a mindennapi élet ezeken a településeken. Továbbá az is megvilágítást nyer, hogy milyen ma a majorokban élni, így a könyv a volt uradalŹmi puszták előtt álló kihívások és a közeljövőben várható foŹlyamatok értelmezéséhez is támpontot ad.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: